Szeretett hazánkban köztudottan kevesen beszélnek külföldiül. Az is aránylag közismert tény, hogy ezen kevesek közül is csak kevesen beszélnek - fogalmazzunk puritánul - jól valamilyen idegen nyelven. (Több idegen nyelven meg még sokkal kevesebben.) Azt viszont talán kevesen tudják, hogy igazán jól mindössze egy maroknyian tudnak nemzetköziül. (Ez a blog nem nekik, az "igazán jóknak" szól.)
Ez utóbbi, szomorú tény meglepő lehet azok számára, akik nem tudnak idegen nyelven, vagy nem rendelkeznek kellően magas szintű nyelvtudással, mert ők azt hihetik - és hiszik is - másokról, akik mondjuk meggyőzően (értsd elsősorban: legalább közelítőleg folyékonyan) beszélnek valamilyen idegen nyelven, hogy azok bizony jól tudnak. (Sajnos a legtöbbször maga az a személy is szentül meg van győződve erről, akiről azt hiszik, hogy jól tud.) Pedig nem. Sokszor nagyon nem. De hát ismerjük a mondást - vakok között a félszemű a király...
A súlyos megállapításokat tartalmazó bevezető után tisztázzunk gyorsan néhány alapvető kérdést! (Mostantól nem általában fogok az idegen nyelvekről értekezni, hanem rátérünk konkrétan az angol nyelvre.)
1. Mit jelent az, hogy valaki tényleg/igazán/szuperül tud angolul?
Az én olvasatomban: helyes kiejtés (helyes hangsúlyozással és hanglejtéssel) + helyes szóhasználat + széles szókincs + szinte kifogástalan nyelvhelyesség + mélyreható tájékozottság mind az angol kultúra, mind az angol nyelvi logika terén. Mindezek együttesen. Nagyfokú magabiztossággal és természetességgel fűszerezve. (Röviden: a már-már anyanyelvi szint.)
2. Kinek a tisztje ezt eldönteni?
Magánvéleménye bárkinek lehet. Az enyém az előző pontban olvasható. Mindenesetre az én szememben hiteltelen, ha azt hallom valakiről, hogy "hűdetud" angolul, ha ezt olyan ember mondja róla, aki saját maga igen alacsony szinten műveli az inglist. (Mit jelent az alacsony szint? Ez megint relatív ugye...) De sokszor elég csak meghallani valakit, amikor angolul beszél élőben vagy telefonon. Sajnos én elég sok ilyen emberrel találkozom napi szinten, és a fejemet fogom, hogy hogyan lehet valaki ennyire igénytelen a nyelvtudására.
(Természetesen a saját angol nyelvtudásomat sem tekintem - közel sem! - tökéletesnek, hiszen felnőttként tanultam meg angolul, és soha nem fogok olyan jól beszélni, mint egy anyanyelvi. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de nem zavar. Sőt, arra sarkall, hogy folyamatosan fejlesszem magamat.)
3. Most, hogy objektíve nem sikerült (megjegyzés: eddig másnak sem) eldönteni, hogy mit jelent a nyelvtudás (abszolút) szintje, minek kell erről ilyen hosszasan értekezni?
Nos, aki valaha is tanult angolul, esetleg beszél is - valamilyen szinten -, az szinte bizonyosan egyetért azon meglátással, miszerint egy átlagos magyart, aki éppen angolul (próbál) beszél(ni), bizony messziről ki lehet szúrni, annyira szörnyen hangzik, amit mond. (Tisztelet a fent felemlegetett igen csekély számú kivételnek.) Pedig ennek nem kellene feltétlenül így lennie. A helyes, ténylegesen magas szintű angol nyelvtudás megszerezhető - csak tenni kell érte. Ezt a blogot ezért indítottam. Szeretnék rávilágítani azokra a területekre (sajnos igen sok ilyen van), amelyekben az átlagos magyar anyanyelvű angolul tanuló/beszélő (tudásszinttől kvázi függetlenül) gyengélkedik. Hátha sikerül ezúton segíteni rajtuk valamelyest...
4. Miben nyilvánul meg ez a bizonyos gyenge nyelvtudás?
Az 1-es pontban említett tényezők hiányosságaiban. A rossz kiejtésben, a helytelen nyelv- és szóhasználatban, a rengeteg hibában, és úgy általában a természetellenes, az angol nyelvet valamilyen szükséges rosszként kezelő, távolságtartó, magát beleélni nem akaró nyelvi magatartásban, amelyet összességében - a "magyar/Hungarian" és az "angol/English" szavak keresztezéséből - Hunglish avagy mangol dialektusnak nevezünk. Esetleg - Bárdos tanár úr után - "büszke nyelvtudatlanság"-nak.
5. Miért beszél sok magyar mangolul ahelyett, hogy angolul beszélne?
Több okból. Egyrészt nincsenek tisztában vele. Másrészt nincs igényük rá. (Részben az előző okból.) Harmadrészt ezt tanulták. (Igen, tanároktól; iskolában, tanfolyamon vagy nyelviskolában.) Negyedrészt az anyanyelvük - szaknyelven szólva - interferenciákat okoz, vagyis sok dolgot azért ront el a delikvens, mert magyarul gondolkodva (azaz magyar nyelvi logikával, sokszor szó szerint fordítva magában azt, amit angolul kifejezésre szeretne juttatni) rakosgatja össze a mondanivalóját angol szavakból. És ez többnyire nem életképes megoldás a nyelvhelyesség tekintetében.
6. Hogyan okozhat interferenciát a magyar nyelv, amikor mostanság szinte mindenhol kommunikatív módszerrel oktatják az angol nyelvet?
Mert - ahogyan erre szerencsére egyre szélesebb körben kezdenek rádöbbenni szakmai körökben szerte a világon - ez a módszer sem tökéletes ("atomtámadás ellen nem véd"), és semmiképpen sem garancia arra, hogy a fent sorolt problémáktól ne szenvedjen a tanuló. Sőt, maga ez a módszer is számos buktatót rejt, de erre most nem térnék ki részletesen...
7. Hogyan lehet levetkőzni a mangolt?
Nehezen. Sok odafigyeléssel, kitartó tanulással és gyakorlással. Vagyis csak verítékkel. De megéri.
8. Miért olyan fontos, hogy az ember hogyan (milyen szinten) beszél angolul, ha sikerül megértetnie magát? Nem az a lényeg, hogy a kommunikáció létrejöjjön?
A második kérdésre röviden válaszolva: de igen. A kommunikáció a cél. Igenám, de mi van akkor, ha a másik mégsem érti meg, amit mondani akarok? Vagy nem egészen illetve nem pontosan érti meg? Vagy teljesen félreérti? Vagy esetleg megsértem, mert olyat találok mondani, amit nem akartam volna, csak olyan szerencsétlenül sikerült összeraknom?
Az angol anyanyelvűek természetesen igen toleránsak többnyire, és készségesen igyekeznek megfejteni a kódolt mangol üzeneteket. (Merő udvariasságból legtöbbjük nem is teszi soha szóvá a hibákat, még akkor sem, ha azok nagyon durvák.) De ne felejtsük el, hogy az angol kultúrában a nyelvi megnyilvánulás nagyon fontos (a magyar szemléletnél lényegesen fontosabb) mérce, ergo más szemmel tekint egy néjtív (angol anyanyelvű) valakire, aki magas szinten beszéli az ő anyanyelvét, mint olyasvalakire, akinek a mondandóját komoly erőfeszítésbe kerül számára megfejteni.
9. Hogyan lehet eleve elkerülni, hogy az ember mangolul tanuljon meg?
Mindenekelőtt érdemes lesz olvasni ezt a blogot. ;) Ezen felül érdemes nem a minimumot kitűzni célul (pl. egy nyelvvizsgára való felkészülésnél a minimum, általában 60%-os teljesítményre gyúrni, vagy úgy hozzáállni a tanuláshoz, hogy "de ha így mondom, akkor azt azért még meg fogják érteni, ugye?"), hanem igényesnek lenni a nyelvtudásunkra, és szorgalmasan, kitartóan tanulni - a szó klasszikus értelmében véve. Mert anélkül nem fog menni. A mangol sem. Még kommunikatív módszerrel sem.
10. Hogyan lehet a leghatékonyabban/leggyorsabban megtanulni angolul?
Erről megoszlanak a vélemények, de abban nagyjából egyetért a szakma, hogy nincs tökéletes, univerzálisan mindenkire alkalmazható módszer. Sokféle módszer van, amelyek egyike sem tökéletes, de ugyanígy nem is tökéletesen alkalmatlan arra, hogy segítségével a tanuló megtanuljon angolul. Valójában a tanulón múlik, hogy melyik módszer "fekszik" neki a legjobban. (Sőt, az sem biztos, hogy a neki legjobban tetsző módszer a leghatékonyabb.)
Nekem személyes meggyőződésem, hogy a sikeres nyelvtanulás a valós belső motivációnál kezdődik. (A "gyorsan nyelvvizsgát kell szereznem a diplomámhoz" hozzáállás nem tartozik ebbe a körbe. Ezt instrumentális motivációnak nevezik, amely valójában egy kényszerhelyzetet jelent, amellyel szemben a tanuló akaratlanul is ellenállást fejt ki. Amolyan "nem akarásnak nyögés a vége" jelleggel.)
Utána már csak fenék kell hozzá, hogy az ember vegye a fáradságot, hogy a fejébe tömje mindazt a tudást, amit el kíván sajátítani. És persze némi szerencse is kell hozzá, mert egy nem kellőképpen jó tanár, egy béna kurzuskönyv vagy a rosszul megválasztott tanulási módszer a motivált nyelvtanuló lelkesedését is (hamar) tönkre tudja vágni...
Ennyit szerettem volna "rövid" gondolatébresztőnek megosztani a kedves olvasóval. Nemsokára gyakorlati tanácsokkal térek vissza az angol nyelv legkülönbözőbb területeiről. Addig is: sztéj tyúnd!
